Az év szolgáltatója

2018. 12. 14.

A TERMOSTAR Kft. az év szolgáltatója! 

 
 
 


A TERMOSTAR Kft. az év szolgáltatója!



A Bács-Kiskun Megyei Iparkamara díjbizottságának döntése alapján 2018-ban

’AZ ÉV SZOLGÁLTATÓJA’ a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. lett.



A rangos elismerés odaítélésében a megbízható, versenyképes árú, hatékony szolgáltatás, és a korszerű, környezettudatos technológiák alkalmazása egyaránt fontos szerepet játszott. A TERMOSTAR Kft. csapatának értékteremtő munkáját a szakmai közösségek mellett a fogyasztók is elismerik. Kecskeméten évről-évre új fogyasztók kívánnak csatlakozni a távhőhálózathoz, ami mára szükségessé tette a távhőrendszer fejlesztését. A beruházásnak köszönhetően csökkenthető a levegőbe jutó szennyező anyagok mennyisége, ami jól illeszkedik a cég környezettudatos arculatához.


 
- Köszönjük az elismerést, fogyasztóink és partnereink töretlen bizalmát – mondta Horváth Attila ügyvezető igazgató adecember 11-én megrendezett díjátadó ünnepség után. – Nagyon fontosnak tartom azt a megerősítést, amelyet ez a díj tükröz. Hiszem, hogy a TERMOSTAR Kft. számára a magas színvonalú szolgáltatás által kijelölt út a helyes irány. A fejlesztések meghatározásakor az volt a célunk, hogy a jelen kérdéseire és a jövő kihívásaira is megfelelő választ adjunk. Ezért döntöttünk a megújuló energia felhasználását, illetve az egyéni igényeket figyelembe vevő szolgáltatást támogató beruházás-csomag mellett. Ezeknek köszönhetően ugyanis az eddiginél is több fogyasztónknak biztosíthatunk energia- és költséghatékony, gazdaságos, fogyasztóbarát és környezettudatos szolgáltatást. 



A TERMOSTAR Kft. több mint 12 ezer kecskeméti család, valamint több tucat intézmény – köztük iskolák, óvodás, egészségügyi intézmények – ellátásáról gondoskodik. A társaságot  nem véletlenül tartják a hírös város egyik leginnovatívabb cégének. A tervszerű fejlesztések eredményeképp Kecskeméten évről-évre emelkedik a távhőszolgáltatás színvonala, és nő a fogyasztók száma.

Elkezdődött a belvárosi távhő- rendszer fejlesztése

2018. 09. 25.

Az új fogyasztók távhőrendszerre csatlakozását és a rendszer korszerűsítését célzó KEHOP 5.3.1. pályázat első ütemének keretében megkezdődött a TERMOSTAR Kft. belvárosi távhőrendszerének fejlesztése.

A beruházással kapcsolatos kérdésekkel hívja infóvonalunkat: 06 / 80 / 205-223

teljes hír »

Téli rezsi- csökkentés

2018. 03. 20.

 

a Kormány 39/2018. (III.12) Korm. rendeletének végrehajtásáról a fűtési célú távhőszolgáltatást igénybe vevő lakossági felhasználók részére biztosított téli rezsicsökkentésről

 

teljes hír »

2017 évi pályázatok

2017. 12. 18.

Információk a 2017. évi pályázatokról

 

teljes hír »

termostar

2016. 06. 16.

A megújuló hőforrás

teljes hír »