Felsőfokú duális képzés





A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. bemutatása



A TERMOSTAR Kft. Kecskemét legnagyobb energiatermelő cége. A telephelyeinken előállított hőenergia mintegy 40.000 ember és több, mint 70 kecskeméti intézmény – köztük iskolák, óvodák, szociális és kulturális intézmények, sport, kereskedelmi és idegenforgalmi létesítmények - fűtését és melegvíz-ellátását biztosítja. 

Kecskemét lakosságának közel 1/3-a távhős lakásban él. A távhővel fűtött iskolákban, munkahelyeken, hivatalokban és üzletekben pedig szinte minden Kecskeméten élő ember részesül a TERMOSTAR Kft. szolgáltatásából.

Első telephelyünk több mint 120 évvel ezelőtt jött létre – akkoriban még villamosenergia-termelés céljára. A kecskemétiek legnagyobb büszkeségére ugyanolyan technológia került alkalmazásra, mint amelyet Párizsban használtak akkoriban. 

A TERMOSTAR Kft. két jelenlegi telephelye az Akadémia krt.-on és a Szultán utcán található. Itt termeljük meg a mintegy 40.000 fogyasztónk biztonságos ellátásához szükséges hőenergiát. Ehhez a fűtőművekben 14 földgáztüzelésű meleg- és forróvizes kazán áll rendelkezésünkre. 

A hőenergia-termelés mellett villamosenergiát is termelünk telephelyeinken: 5 gázmotorunk Kecskemét lakossági áram-igényének ¼-ét képes fedezni.


KLÍMATUDATOS TÁVHŐ – ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSI PROJEKT

A megújuló energia alapú, klímatudatos távhő a nagyvárosok preferált fűtési módja. Ennek kecskeméti megvalósítását szolgálja cégünk folyamatban lévő, mintegy 7,6 milliárd összköltségvetésű fejlesztési projektje. Az átfogó fejlesztés meghatározó eleme egy 20 + 5 MW teljesítményű kazánnal felszerelt biomassza fűtőmű üzembe állítása Kecskemét déli iparterületén, valamint az új és meglévő fűtőműveket összekötő, egységes távhőrendszer kialakítása, amely új fogyasztókhoz, köztük több nagy fogyasztóhoz is eljuttatja a megújuló energia alapú távhőt. A fejlesztés mintegy 26.000 T/év CO2 megtakarítást eredményez. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás.


VELÜNK ZÖLDÜL KECSKEMÉT!

A TERMOSTAR Kft. erős szálakkal kötődik Kecskeméthez. A hírös város legnagyobb energetikai cégeként elkötelezettek vagyunk az itt élő emberek számára biztonságot és stabilitást jelentő, hosszú távú megoldások mellett.  Természetes kötelességünknek tekintjük, hogy a következő generációk iránti felelősséggel végezzük munkánkat. Ezért tettük le a voksunkat a klímatudatos, fenntartható energiatermelés mellett, és ezért vesszük ki a részünket a társadalmi felelősségvállalásból a környezetvédelem, az oktatás és a kultúra területén. 

Társaságunk 2020-ban ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódva hirdettük meg az ’Ültess fát! Tegyük zöldebbé Kecskemétet!’ TERMOSTAR Lakossági Fásítási Programot, amelynek keretében – Kecskemét alapításának évfordulójáról is megemlékezve - 652 facsemetét osztottunk szét a programban részt vevő magánszemélyeknek, civil szervezeteknek és intézményeknek. Az akcióval a környezettudatosan előállított távhő előnyeire hívtuk fel a figyelmet. Egyúttal egy olyan pozitív üzenettel rendelkező közösségi programot indítottunk el, amelyben több százan aktívan bekapcsolódtak, s amelynek eredményeképp ’Velünk zöldült Kecskemét!’ 


STABIL, MEGBÍZHATÓ MUNKAHELY

A TERMOSTAR sikerének titka az itt dolgozó szakemberek tudása és elhivatottsága. Ezt minőségi munkahelyi környezettel, pozitív hangulattal és piacképes jövedelemmel becsüljük meg. A távhőellátás Magyarországon és az Európai Unióban is egyre fontosabb szerepet játszik az energia szektorban. Ezért nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a TERMOSTAR Kft. az egyik legjobb szolgáltató, s egyúttal az egyik legjobb munkahely legyen Kecskeméten.


DUÁLIS KÉPZÉS: TANULÁS ÉS GYAKORLAT

A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. a 2016/2017-es tanévtől kezdődően kapcsolódott be a volt Kecskeméti Főiskola, jelenleg a Neumann János Egyetem gazdálkodási és menedzsment szakának duális képzésébe. 

Duális diákjaink megismerkedtek cégünk szervezeti felépítésével, a működést meghatározó folyamatokkal és döntési mechanizmusokkal. Tapasztalatokat szereztek többek között az üzleti tervezés, projekt menedzselés, stratégia alkotás terén. Szakembereink útmutatásával aktívan bekapcsolódtak több terület – gazdálkodás, ügyfélszolgálat, logisztika, műszaki ügyintézés, marketing és kommunikáció stb. – tevékenységébe, szakmai tapasztalatot és a későbbi munkavállalást segítő gyakorlatot szerezve. 

A TERMOSTAR Kft. a 2021/2022. évi tanévben folytatja jelenlegi duális hallgatói képzését. Új hallgatók felvételére ebben a tanévben nem kerül sor.


A képzéssel kapcsolatos általános információ: Balog Piroska számviteli osztályvezető, e-mail: balogp@termostar.hu 


A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. adatai: 

Cégnév:KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.

Cím:                        6000 Kecskemét, Akadémia krt. 4.

A cég vezetői:        Horváth Attila ügyvezető igazgató
                               Nagy Krisztina gazdasági igazgató
                               Pék Gáspár főmérnök

A jogelőd Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalatból 1993-ban alakult meg a TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. Ezt követően 1995-ben a cég egyesült a DÉMÁSZ Rt. leányvállalatával, a Szultán utcai hőszolgáltatóval, és létrejött a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 
Cégünk 2020-ban ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. 

A cég törzstőkéje 1.114 M Ft. 
A tulajdonos kezdetek óta 69,51 %-ban a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és 30,49 %-ban az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.


A cég alaptevékenysége a távhő energia előállítása és eljuttatása: több, mint 11.000 lakossági és 200 közületi fogyasztóhoz.
Dolgozói létszámunk: 92 fő.
Éves bevételünk: kb. 3 Mrd Ft.





Ültess fát!

2020. 08. 13.

Tegyük zöldebbé Kecskemétet

teljes hír »

Házon belül Termorzsival

2020. 05. 27.

Pályaművek megtekintése

teljes hír »

Váltson E-számlára!

2020. 04. 07.

 
Válassza a legbiztonságosabb számlabefizetési módot
 

teljes hír »