Graffity Legal 2012

 
 
 
 
 
Graffity legálisan! A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. lehetőséget teremtett arra, hogy a fiatalok ezekben a napokban – „Környezettudatosan” témakörben – graffitiket készítsenek Kecskeméten, a széchenyivárosi Rüsselsheim játszótér melletti falakon. A művészi értékű alkotásokat szakmai zsűri értékeli, és a legjobb három alkotást sportvásárlási utalvánnyal jutalmazzák.
A verseny kedden délután vette kezdetét. Az első festékfújások kapcsán arról kérdeztük Horváth Attilát, a TERMOSTAR Kft. ügyvezetőjét, miért tartják fontosnak a graffitik legális készítését.
– Környezettudatos szolgáltatóként fontosnak tartjuk a szép, élhető környezet fenntartását. Sajnos városunk számos közintézményén, épületfalán, így cégünk hőközpontjain is gyakran láthatunk graffitiket. Mi nem a büntetés, a tettenérés hívei vagyunk, sokkal inkább a kommunikációé. Meggyőződésem, hogy ezek a falfirkák, rajzok többségében nem rongálási szándékkal készültek, hanem az alkotási vágy vezérelte a festékszóróval pingáló fiatalokat. Ezért döntöttünk úgy, hogy ennek legális keretet biztosítunk, így mindenki jól jár. A graffitisek élhetnek szenvedélyüknek, és a közvetlen környezetünk is szebb marad – hangsúlyozta.
– A Helpi vezetőjének, Szabó Csabának a segítségével találtuk ki ezt a graffitiversenyt, mellyel szeretnénk hagyományt teremteni. Félévente újrafestenénk a falakat, és így újabb és újabb fiataloknak adhatnánk lehetőséget a művészi önkifejezésre. A végső célunk természetesen az, hogy a jövőben minél kevesebb kárt okozzanak az épületek falán a nem legálisan graffitizők. 

Közlemény

2015. 10. 29.

Pályázati támogatás

 

 

teljes hír »

Közlemény

2014. 02. 01.

Pályázati támogatás

 

 

teljes hír »

A legjobb munkahely

2012. 10. 17.

A legjobbak között a

KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft.

teljes hír »

Közérdekű tájékoztató

2012. 09. 10.

Ügyfélszolgálati időpont egyeztetés

teljes hír »