Nagy Szabolcs látogatása a Termostar Kft-nél

 

 

A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. 2012. október 1-jén látta vendégül Nagy Szabolcs mentőst az Akadémia krt. 4. sz. alatti telephelyén. Nagy Szabolcs tavaly augusztusban szenvedett súlyos balesetet, miközben éppen riasztásra sietett…
 
Hetekig életveszélyben volt, de szerencsére ma már elmondhatjuk, hogy – többek között – hihetetlen akaratának és erejének köszönhetően állapota rohamosan javul.
 
 
Cégünk és a FormaZona Sportközpont összefogásával - egy személyi edzővel rendelkező edzőtermi bérletet adományozhattunk Szabolcsnak, hogy segíteni tudjuk terápiás kezelését és hozzájárulhassunk mielőbbi felépüléséhez.
 
Az adomány átadását követően Szabolcsnak lehetősége nyílt megismerni cégünk műszaki területeit is.
 
Nagy öröm volt számunkra, hogy Szabolcsot mosolyogni láttuk!
 
 
Munkatársaink  nevében is mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Közlemény

2015. 10. 29.

Pályázati támogatás

 

 

teljes hír »

Közlemény

2014. 02. 01.

Pályázati támogatás

 

 

teljes hír »

A legjobb munkahely

2012. 10. 17.

A legjobbak között a

KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft.

teljes hír »

Közérdekű tájékoztató

2012. 09. 10.

Ügyfélszolgálati időpont egyeztetés

teljes hír »