Otthon Melege Program
Társasházak energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének,
felújításának támogatása
ZFR-TH/15
Kiíró: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
PÁLYÁZATI FELTÉTELRENDSZER
Otthon Melege Program
Társasházak energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram
Pályázat kódszáma: ZFR-TH/15
1. Rendelkezésre álló keretösszeg
Várható keretösszeg bruttó 10 000 000 000 forint.
A forrás elosztása régiónként történik, Támogató fenntartja a jogot - szükség esetén - a régiók közötti forrás átcsoportosítására.
2. Pályázó szervezetek köre
A pályázati konstrukció keretében a 22/2014. (III.13.) KIM rendelet a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról alapján az alábbi szervezetek pályázhatnak:
692 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek - Társasházak
593 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek - Lakásszövetkezetek
A pályázatokon való részvétel, és a Támogatási Szerződés megkötésének feltétele az összes tulajdoni hányadnak több mint 51%-ával rendelkező tulajdonostársak támogatása.
3. Pályázattal érintett épületek köre
A pályázat keretén belül kizárólag több mint 4, de maximum 60 lakással rendelkező, 1946. után épült, de 2006. december 31. napjáig kiadott építési engedély alapján épült távfűtéssel, házközponti fűtéssel illetve lakásonként egyedi fűtéssel rendelkező lakóépületek tulajdonosi közösségei igényelhetnek támogatást.
A pályázaton csak olyan épület vagy dilatációval határolt épületrész vehet részt, amelyben az épület vagy dilatációval határolt épületrész hőszabályozása és mérése már megoldott, vagy a pályázat keretén belül megoldásra kerül.
Amennyiben egyazon épületben lévő, külön-külön dilatációval határolt, de egymással nem érintkező szekciókból álló két, vagy több épületrész kíván támogatásra pályázni, ez esetben annyi pályázat benyújtása szükséges, ahány egymással nem érintkező épületszekció kíván pályázni. Az egy helyrajzi számon nyilvántartott, több különböző épületből álló tulajdon esetében egy pályázat tárgya csak egy épület vagy dilatációval határos épületrész lehet, tehát annyi pályázatot kell benyújtatni, ahány épület vagy dilatációval határos épületrész felújítását tervezik.
Amennyiben egy épület/épületrész a beruházást megelőzően nem éri el a C minősítési osztályt, a beruházás befejezésével legalább a C minősítési osztályba sorolhatóvá kell válnia. Amennyiben egy épület/épületrész a beruházást megelőzően eléri a C minősítési osztályt, a beruházás megvalósításával legalább két minősítési osztállyal javulnia kell a besorolásának, illetve a fejlesztésnek kötelezően megújuló energia alkalmazásával kell megvalósulnia.
Egy épület/épületrész fejlesztése esetén kötelező statikai nyilatkozattal igazolni, hogy az épületnek/épületrésznek nincs állékonysági problémája fejlesztés előtti állapotban, illetve fejlesztés hatására sem lesz.
4. Támogatás mértéke:
Az állami támogatás a miniszteri döntéssel kerül meghatározásra, mely összeg a kifizethető támogatási összeg felső határa. A támogatás formája vissza nem térítendő, az elszámolás elfogadását követő finanszírozású támogatás, amely pályázatonként egy társasházra igényelhető.
Az állami támogatás aránya:
Az energetikai tanúsítvánnyal igazolt minden megtakarított CO2 kg/év-re:
- 750 forint Homlokzati nyílászárók cseréjét és Homlokzatok/Záró födémek hőszigetelését is megvalósító beruházások esetén;
- 950 forint Megújuló energia hasznosítást elősegítő beruházások esetén;
- 450 forint a fentiekbe nem tartozó beruházások esetén.
Fentieken túlmenően az egyedi fűtéssel rendelkező lakóépületek lakásonkénti kondenzációs gázkazáncseréjéhez további 150 000 forint támogatás adható lakásonként. DE a pályázattal elnyerhető támogatás nem haladhatja meg az elszámolható költségek (támogatható munkák) maximum 50%-át.
5. Támogatható tevékenységek köre
A pályázatban energiamegtakarítást eredményező, komplex felújítást célzó beruházások támogathatóak, tekintettel arra, hogy a legnagyobb energiamegtakarítás a komplex felújítással érhető el. A komplex felújítás biztosítja, hogy a vállalt beruházás mind az energiamegtakarításban, mind pedig a lakók rezsicsökkentésében megtérüljön.
I. Szakértői, tervezői, eljárási, lebonyolítási költségek
- energiatanúsítások készítésének költségei:
Az épületek energetikai jellemzőinek javítását célzó kormányzati intézkedésekről szóló 2078/2008. (VI. 30.) Korm. határozat és az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet értelmében az energiamegtakarítás támogatására irányuló pályázatok támogatási feltétele az energetikai tanúsítás (számítás) megléte.
Tanúsítást (számítást) a Magyar Mérnöki Kamara vagy a Magyar Építész Kamara névjegyzékébe felvett tanúsítói jogosultsággal rendelkezők végezhetik.
- megvalósítási (szükség esetén szakhatóságok által jóváhagyott) műszaki leírás készítésének költségei;
- építési engedély, településképi véleményezési vagy bejelentési eljárás köteles beruházás esetén a szükséges tervdokumentáció összeállítása (jogszabály vagy hatóság által előírt tartalommal);
- szükség esetén tűzvédelmi dokumentáció és szakvélemény összeállításának költségei;
- szükség esetén villámvédelmi és érintésvédelmi dokumentáció összeállításának költségei;
- műszaki ellenőr költségei;
- az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló a 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet (a továbbiakban: OTSZ) 333. § szerinti tanúsító szervezet díja;
- gáz csatlakozó hálózat műszaki átadásával kapcsolatos költségek (gáz-meo);
- tulajdoni lap kiváltásának költsége.
II. Felújítási költségelemek
Csak abban az esetben lehet pályázatot benyújtani, ha a fejlesztéssel érintett épület/épületrész fűtési rendszerének helyiségenkénti szabályozása és mérése megoldott, vagy megvalósítása a fejlesztés tárgyát képezi.
A támogatott munkaelemek teljes körű elvégzése kötelező, a támogatott beruházással egységesen felújított épületszerkezeteknek kell létrejönniük, úgy mint:
- hőszigeteléssel érintett összes homlokzati felületek,
- teljes tető hő- és vízszigetelés,
- teljes fűtetlen pincefödém hőszigetelés,
- teljes lakás, és közös fűtött helyiségek külső nyílászárócseréje,
Az épületburkot érintő beavatkozások esetén be kell tartani a belügyminiszter 20/2014. (III. 7.) BM rendeletében meghatározott - az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet módosításáról - 2015. január 1-től hatályos Költségoptimalizált követelményszint, a határoló - és nyílászáró szerkezetek hőátbocsátás tényezőire vonatkozó követelményeket.
a) Homlokzati nyílászárók energiamegtakarítást eredményező cseréje
(nyílászárók felújítása nem támogatható)
1. Lakások külső oldali nyílászáróinak energiamegtakarítást eredményező cseréje
- A lakások 100%-ában, amennyiben a nyílászáró szerkezeti részét képezi szakipari fal, annak cseréjével együtt. Részleges nyílászárócsere csak abban az esetben támogatható, ha a projekt keretében cserélni nem kívánt nyílászárók megfelelnek az előirt követelményeknek. A pályázat beadását megelőzően saját költségen kicserélt vagy felújított nyílászárók esetében állami támogatás nem igényelhető.
- A lakások külső nyílászáróinak cseréje esetében a megfelelő légcsere biztosítására a nyílászárókba épített önszabályozó szellőző elemek beépítése kötelező, támogatott költség.
2. A lépcsőházak és az egyéb közös fűtött helyiségek (pl. közös tárolók stb.) külső nyílászáróinak energiatakarékos felújítása vagy cseréje 100%-ban, a lépcsőházak hő- és füstelvezetésének korszerűsítésével együtt.
3. Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésével, melyet az adott homlokzati oldalon, egységes módon fel kell szerelni. Támogatható minden olyan beavatkozás, mely az épület nyári szoláris terhelését megfelelő mértékben csökkenti anélkül, hogy a téli sugárzási nyereség csökkenne (gépi hűtés, légkondicionáló berendezés beüzemelése nem támogatható).
b) Homlokzatok és záró födémek hőszigetelése
1. Az épület valamennyi homlokzatának teljes hőszigetelése. Részleges homlokzati hőszigetelés csak abban az esetben támogatható, ha a projekt keretében hőszigeteléssel nem érintett részeket már korábban hőszigetelték, és megfelelnek a pályázatban előirt követelményeknek.
2. Az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (felső síkjának) hő- és vízszigetelése, ha az épület lapos tetős szerkezetű. Magastető esetén az utolsó fűtött lakószint feletti zárófödém teljes felületének (felső síkjának) hőszigetelése
3. Beépített tetőtér esetén a beépítést határoló szerkezet hőszigetelése, amennyiben a határoló szerkezet nem felel meg a jelenleg hatályos TNM rendeletnek, valamint a belügyminiszter 20/2014. (III. 7.) BM rendeletében hozott módosításnak.
4. Az első fűtött lakószint alatti födém alsó síkjának hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) vagy külső térrel (árkád) érintkezik. Árkád esetén a felület külső szigetelése a külső hőszigeteléssel együtt kötelezően megvalósítandó.
c) Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, energiamegtakarítást eredményező felújítása
1. Távfűtéssel illetve házközponti fűtéssel ellátott ingatlanok
Kizárólag a társasház vagy lakásszövetkezet tulajdonában lévő rendszerek (primer oldal), illetve ezen rendszerek részét képező magántulajdonban lévő berendezések (szekunder oldal) felújítása, cseréje támogatható.
1.1) Kötelezően elvégzendő korszerűsítések (amennyiben nem kialakított):
- az épület hőfogyasztásának szabályozását és mérését biztosító berendezések - strangszabályozók és központi hőmennyiségmérők - felszerelése;
- a lakások hőleadóinak egyedi szabályozását és mérését biztosító berendezések - termosztatikus szelepek, költségosztók vagy hőmennyiségmérők - felszerelése;
- a használati melegvíz fogyasztásának lakásonkénti egyedi mérését lehetővé tevő mérőórák felszerelése;
- a csőrendszer egycsöves rendszerről kétcsöves rendszerűvé, vagy legalább átkötő szakaszossá történő átalakítása;
- a gépészeti aknafalak megfelelővé tétele, lezárása, az aknák szintenkénti szakaszolása, amennyiben az elvégzendő munkák épületgépészeti aknában futó vezetéketeket érintenek.
1.2) Nem kötelezően elvégzendő, de támogatható korszerűsítések:
- fűtési és/vagy használati melegvíz ellátó rendszerek felújítása, ezen belül a hőleadók cseréje, kazánok cseréje, a csőrendszer felújítása;
- központi szellőző rendszer kialakítása/felújítása kizárólag hővisszanyerő berendezés alkalmazása esetén.
Egyedi fűtéssel rendelkező lakások kialakítása, valamint távhőrendszerről való leváláshoz kapcsolódó gépészeti korszerűsítések nem támogathatóak!
2. Egyedi fűtéssel rendelkező ingatlanok
2.1 A pályázat keretében minden olyan magántulajdonban lévő fűtési / fűtési-és használati melegvíz rendszer hőtermelő berendezés cseréjével összefüggő tevékenység támogatható, melynek széndioxid-kibocsátás csökkentése számítható, illetve energia-megtakarítást eredményező hatása energetikai számítással és energetikai tanúsítással igazolható:
- A fűtési / fűtési-és használati melegvíz rendszer hőtermelő berendezés cseréje új kondenzációs gázkazán beépítéssel;
- Gáz konvektor berendezések, Elektromos kazánok cseréje;
- Használati melegvíz rendszer hőtermelő berendezés cseréje;
- Meglévő fűtési rendszer hőleadóinak és/vagy csőhálózatának kialakítása, korszerűsítése;
- Járulékos munkálatok (kéményátépítés, fűtési-és használati meleg víz ellátó rendszer átalakítás, vezérlés kialakítása).
Magántulajdonban lévő fűtési / fűtési-és használati melegvíz rendszer hőtermelő berendezés cseréjével összefüggő fejlesztések csak és kizárólag a tulajdonos hozzájárulásával végezhetőek és támogathatóak!
2.2 A pályázat keretében minden olyan a társasház vagy lakásszövetkezet tulajdonában lévő rendszerek (primer oldal) felújítása, cseréje támogatható.
2.2.1) Kötelezően elvégzendő korszerűsítések (amennyiben nem kialakított):
- az épület hőfogyasztásának szabályozását és mérését biztosító berendezések - strangszabályozók és központi hőmennyiségmérők - felszerelése;
- a használati melegvíz fogyasztásának lakásonkénti egyedi mérését lehetővé tevő mérőórák felszerelése;
- a csőrendszer egycsöves rendszerről kétcsöves rendszerűvé, vagy legalább átkötő szakaszossá történő átalakítása;
- a gépészeti aknafalak megfelelővé tétele, lezárása, az aknák szintenkénti szakaszolása, amennyiben az elvégzendő munkák épületgépészeti aknában futó vezetéketeket érintenek.
2.2.2) Nem kötelezően elvégzendő, de támogatható korszerűsítések:
- fűtési és/vagy használati melegvíz ellátó rendszerek felújítása, ezen belül a kazánok cseréje, a csőrendszer felújítása;
- központi szellőző rendszer kialakítása/felújítása kizárólag hővisszanyerő berendezés alkalmazása esetén.
Távhő rendszerre való csatlakozás feltételeinek megteremtése illetve házközponti fűtés kialakításához kapcsolódó gépészeti korszerűsítések támogathatóak!
d) A megújuló energiafelhasználás kialakítása vagy növelése
1) Házközponti fűtéssel rendelkező épületek esetében támogatható megújuló energiát hasznosító rendszerek kiépítése, mint a meglévő fűtési és /vagy HMV rendszert kiegészítő alábbi elemek:
- napkollektoros rendszer telepítése (melegvíz előállítás céljából);
- napelemes rendszer telepítése (áramtermelés céljából);
- hőszivattyús rendszer telepítése;
- brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése.
2) Távfűtéssel rendelkező épületek esetében támogatható megújuló energiát hasznosító rendszerek kiépítése, mint a meglévő HMV rendszert kiegészítő, illetve elektromos hálózathoz csatlakozó alábbi elemek:
- napkollektoros rendszer telepítése (melegvíz előállítás céljából);
- napelemes rendszer telepítése (áramtermelés céljából).
3) Egyedi fűtéssel rendelkező ingatlanok esetében támogatható megújuló energiát hasznosító rendszerek kiépítése, mint a meglévő fűtési és /vagy HMV rendszert kiegészítő alábbi elemek:
- napkollektoros rendszer telepítése (melegvíz előállítás céljából);
- napelemes rendszer telepítése (áramtermelés céljából).
A megújuló energiafelhasználás kialakítása és növelése esetén a primer energiaszolgáltatói vélemény benyújtása szükséges.
A komplex felújításnak C kategóriából induló épületek esetében kötelező, egyéb esetekben választható eleme a megújuló energiát hasznosító rendszerek kiépítése. Javasolt a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról szóló 2009/28/EK irányelvben meghatározott feltételek és kötelező paraméterek figyelembevétele.
6. Elszámolható költségek köre
A beruházás költségvetésében csak az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: ÁFA törvény) 169-172. §-ban meghatározott feltételeket maradéktalanul kielégítő, részletes és tételes árajánlattal, illetve költségvetéssel megegyező tartalmú, számlákkal azonosított és igazolt, forintban meghatározott költségek számolhatók el.
A konstrukció keretében az épületbővítésekkel, -átalakításokkal, -átépítésekkel kapcsolatos beruházások nem támogatható tevékenységek. A fent felsoroltakon kívül, a pályázat értékelése során a Pályázatkezelő javaslatára, a beruházáshoz nem kapcsolódó költségek levonásra kerülhetnek.
7. Nem elszámolható költségek köre
Nem számolhatók el azok a költségek, amelyek a pályázati cél megvalósításával nincsenek közvetlen kapcsolatban, továbbá nem szolgálnak energiamegtakarítást:
- energiamegtakarítást nem eredményező felújítási munkálatainak költségei;
- a pályázat elkészítéséhez kapcsolódó ráfordításoknak költségei (pl.: pályázatírás, a támogatáshoz szükséges dokumentumok sokszorosításának költségei stb.);
- szállítási díj; kiszállási díj; területfoglalási díj; raklap bérleti díj;
- raktározási költségek;
- ideiglenes mellékhelységekhez, és melléképületekhez kapcsolódó költségek;
- törmelék, sitt elszállítása, konténer bérlése;
- organizációs költségek (fa kivágás, gallyazás, föld- és sziklamunka);
- átépítés, átalakítás, bővítés költségei.
- szúnyogháló; belső ablakpárkány, könyöklő beépítése, cseréje;
- beltéri nyílászárók (két fűtött helyiség közötti nyílászárók);
- belső fűtött terek közötti falak hőszigetelése, ezeken elhelyezkedő nyílászárók cseréje, felújítása, erkélyek, loggiák beüvegezése, beépítése nem támogatható;
- tüzelőanyag tárolására szolgáló tároló és/vagy egyéb különálló építmény felújítása;
- új erkélykorlát felszerelése, beüvegezése, erkélyek renoválási munkái (rozsdamentesítés, festés, újraüvegezés, járólapozás);
- új antenna elhelyezése; reklámtábla elhelyezése;
- új kémény elhelyezése (kivéve új kéményes hőtermelő berendezések beépítésénél);
- magastető esetén tetőcsere, tetőfedő anyagok költsége;
- beépítetlen padlástér esetén a tető síkjában történő szigetelés;
- beépített tetőtér esetén a tartószerkezet érintő munkák, belső, külső új burkoló anyagok költségei;
- szigeteletlen lábazat festése, felújítása;
- belső határoló szerkezetek festése, mázolása.
A konstrukció keretében az épületbővítésekkel, -átalakításokkal, -átépítésekkel kapcsolatos beruházások nem támogatható tevékenységek. A fent felsoroltakon kívül, a pályázat értékelése során a Pályázatkezelő javaslatára, a beruházáshoz nem kapcsolódó költségek levonásra kerülhetnek.
8. Jogosultsági feltételek
A pályázat kizárását eredményezi, ha a pályázatot nem a támogatásra jogosult, vagy annak hivatalos képviselője nyújtotta be.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy ugyanazon megvalósítási helyszínre vonatkozóan csak egy pályázat részesíthető támogatásban. Ugyanazon megvalósítási épületre/épületrészre vonatkozó pályázat benyújtása csak a korábban beadott pályázat visszavonása vagy kizárása esetén fogadható el.
Nem nyújtható támogatás:
a) megkezdett beruházáshoz;
b) olyan beruházáshoz, melynek műszaki tartalma a támogatható tevékenységek köre fejezetben meghatározott tartalommal nem azonosítható, az azokhoz kapcsolódó feltételeknek nem tesz eleget;
c) olyan épület korszerűsítéséhez, mely nem felel meg a pályázattal érintett épületek köre fejezetében meghatározott kritériumoknak;
d) olyan épület korszerűsítéséhez, melynek állékonysági problémája van.
Nem nyújthat be pályázatot az a pályázó, amely:
a) lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással bír, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, illetve akinek az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van;
b) magyar adószámmal nem rendelkezik;
c) nem tartozik a pályázó szervezetek köre fejezetben felsorolt pályázni jogosultak körébe;
d) a pályázat kiírásában, értékelésében és elbírálásában részt vesz;
e) ellene az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozata van érvényben, továbbá azon pályázó, aki a pályázat benyújtását megelőzően az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből, vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a Támogatói Szerződésben vállalt kötelezettségét neki felróható okból nem teljesítette, kivéve vis maior esetét;
f) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben (továbbiakban Ávr.) foglaltak alapján a pályázat befogadásának feltételeként nem tesz írásbeli nyilatkozatot annak tudomásul vételéről, hogy lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás esetén, a köztartozás megfizetéséig a támogatás a Támogatottat nem illeti meg, illetve visszatartásra kerül, és a meg nem fizetett köztartozás összegét a Kincstár az állami adóhatóság számláján jóváírja. A Támogatottat a köztartozással csökkentett összeg illeti meg, a visszatartott költségvetési támogatásnak megfelelő összegű köztartozás az átutalással megfizetettnek minősül;
g) a korábbi években meghirdetett bármely Minisztérium által, illetve további állami költségvetési forrásból finanszírozott, valamint európai uniós forrásból finanszírozott energiatakarékossági programban támogatást nyert, de támogatásától a Támogatási Szerződés megkötésétől számított 5 éven belül a pályázó hibájából eredően az NFM vagy jogelődje elállt, vagy a beruházást a pályázó önhibájából nem valósította meg;
h) a pályázat benyújtását megelőző 10 évben a pályázatban jelölt műszaki tartalommal pályázaton és a beruházás helyeként megjelölt ingatlan vonatkozásában támogatást nyert el.
9. Pályázatok benyújtási módja, határideje és helye
A pályázat kizárólag magyar nyelven, elektronikus úton a pályázatbenyújtó rendszeren keresztül a szkennelt dokumentumok csatolásával kerül benyújtásra. Valamennyi beérkező pályázat iktatásra, regisztrálásra kerül és egyedi azonosító jelet kap.
Pályázatot benyújtani 2015. március 9. napjától a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehetséges.
A pályázókat pályázati díj nem terheli.
10. Pályázati dokumentumok
1. Pályázati adatlap, mely tartalmazza a pályázó adatait, továbbá melyben meghatározásra kerülnek a pályázat tárgyának adatai, a meglévő állapot energiatanúsítványa és a tervezett állapot elő-energiatanúsítványa alapján a tervezett kivitelezési munkák megnevezése, a CO2 megtakarítás figyelembevételével igényelhető állami támogatás értéke. A benyújtott adatlapon az áraknak magyar fizetőeszközben (forintban) kell szerepelniük.
2. Csatolmányok:
- az épület/ dilatációval határolt épületrész a beruházás megvalósítását megelőző (kiinduló) állapotára vonatkozó hitelesített tanúsító programhasználatával készített hitelesített energetikai tanúsítvány;
- a beruházás megvalósítását követő (tervezett) állapotot rögzítő hitelesített tanúsító program használatával készített nem hitelesített elő-tanúsítvány;
- elő-tanúsítványhoz kapcsolódóan az épületnél/ dilatációval határolt épületrésznél alkalmazható reális fejlesztési javaslatok ismertetése, kiválasztási szempontok ismertetése;
- az energetikai tanúsítványokban foglaltakkal egybehangzóan készült megvalósítási műszaki leírás;
- a pályázattal érintett lakóingatlan a benyújtást megelőzően 60 napnál nem régebbi tulajdoni lapja;
- a pályázaton való részvételre vonatkozó hitelesített minta szerinti közgyűlési határozat(ok)ról szóló jegyzőkönyvi kivonat(ok), mely(ek) alátámasztják, hogy az összes tulajdoni hányadnak több mint 51%-ával rendelkező tulajdonostársak a pályázatok való részvételt támogatják illetve az egyedi fűtéssel ellátott lakások gépészeti korszerűsítéséhez a tulajdonosi hozzájárulások (egyedi nyilatkozatok);
- a tervezett kivitelezési munkákat tartalmazó előzetes költségvetés;
- a hitelintézet által kiadott kötelező érvényű finanszírozási ajánlat a saját forrás biztosítására: hitelígérvény;
- fejlesztés előtti állapotra illetve a tervezett fejlesztési állapotra vonatkozóan készített statikai nyilatkozat az épület állékonyságáról;
- amennyiben a pályázat dilatációval határolt épületrész fejlesztésére vonatkozik, a dilatációt feltüntető alaprajz, vagy térkép;
- a megújuló energiafelhasználás kialakítása és növelése esetén a primer energiaszolgáltatói vélemény.
3. Nyilatkozat adatlap: a Pályázati Útmutató előírásainak való megfelelésről.
Pályázni csak az ingatlan-nyilvántartás szerint, a tulajdoni lapon az épület jogi jellegére tekintettel társasház, lakásszövetkezet megjelölésű ingatlan esetében lehet, melynek igazolására kizárólag az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény szerinti hatóság (földhivatal, okmányiroda, vagy közjegyző) által kiállított teljes, hiteles másolati példánya fogadható el.
A pályázatban a földhivatali adatok bontott megadása szükséges, külön feltüntetve a nem lakás céljára szolgáló albetéteket, a lakáscélú albetétek számát. Szövetkezeti lakóépületek esetében a földhivatali adatokat a pályázó fentiekre vonatkozó nyilatkozatával ki kell egészíteni.
A lakóközösségeknek a felújításra, korszerűsítésre vonatkozó döntését a rájuk vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően kell meghozniuk, figyelembe véve a Pályázati Útmutató egyéb előírásait.
11. Pályázatok feldolgozása, Bírálat
Hiánypótlásra nincs lehetőség. A pályázatok feldolgozása során pályázatkezelő a beküldött dokumentumokkal kapcsolatban Tisztázó kérdés feltételére jogosult.
A pályázatok a benyújtás sorrendjében kerülnek feldolgozásra. A befogadott pályázatok az értékelői javaslatok alapján, benyújtási sorrendben kerülnek miniszteri előterjesztésre. Pályázó a támogatói döntéstől Kedvezményezettnek tekintendő.
A pályázatkezelés során kizárásra kerül az a pályázó, aki a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik.
12. Támogatási Szerződés
A miniszteri döntés meghozatalától 120 naptári nap áll a Kedvezményezett rendelkezésére a Támogatási Szerződés megkötésére. A Támogatási Szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok, a Támogatási Szerződés, az elszámolási dokumentáció benyújtása papír alapon, postai úton történik.
A kiválasztott tervezőkkel, szakértőkkel, kivitelezőkkel a támogatott beruházáshoz kapcsolódóan a Támogató és a Kedvezményezett közötti Támogatási Szerződés megkötéséhez kötött feltételes szerződések aláírása javasolt.
13. Beruházás megvalósítása
A Kedvezményezettnek a támogatott beruházást a kétoldalúan aláírt Támogatási Szerződés átvételét követően 2 éven belül meg kell valósítania.
14. Az állami támogatás folyósítása
A pályázati konstrukció nem engedélyezi előleg felvételét.
Az állami támogatás az elszámolási dokumentáció elfogadását követő finanszírozással, a beruházás teljes megvalósulását követően kerül kifizetésre.
Támogató a helyszíni ellenőrzéssel győződik meg a beruházás megvalósításáról. A támogatott beruházások folyósításának feltétele a sikeres záró helyszíni ellenőrzés.
A kivitelezői számlák teljesítésének dátuma nem lehet korábbi a Támogatási Szerződés megkötésének dátumánál.
A vissza nem térítendő állami támogatás 2 részletben kerül folyósításra. A támogatás 95%-a egy összegben kerül folyósításra az elszámolás elfogadását követően, a fennmaradó 5% pedig letétbe kerül a társasháznál, melyhez a 3 éves monitoring időszakot követően, a Támogatási Szerződésben előrevetített energiamegtakarítások elérése esetén juthat hozzá a Kedvezményezett.
15. Beruházás fenntartása
A beruházásnak az üzembe helyezést (a megvalósítás befejezését) követően 10 évig fenn kell maradnia. Fenntartási időszak kezdete: a beruházás befejezése, a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának, az üzembe helyezésnek a napja.